Együttműködéseink non-profit szervezetekkel

Számos kisebb és nagyobb - helyi és országos szinten működő - civilszervezettel és intézménnyel tart fenn jó, hatékony kapcsolatot. Ezek közül szeretnénk bemutatni azokat, melyekkel legszorosabban együtt dolgozunk.

Magyar Adományozói Fórum

Az Adományozói Fórumnak 2007 óta vagyunk tagjai, fiatal kapcsolatunk ellenére azonban számos közös kezdeményezésünk volt már. Üzleti Klubot hoztunk létre, s részt vettünk a Fórum által szervezett vállalati önkéntes napon, melynek keretében megszabadítottuk a graffitiktól a fővárosi Szent Rókus Kápolna és a kórház falait.

http://www.donorsforum.hu/

Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH)

2007-ben vettük fel a kapcsolatot a nemzetközi WBCSD (World Business Council for Sustainable Development) szervezet hazai tagjával, s már az első évben igen értékes eredményt hozott együttműködésünk. A tanáccsal közösen, a HVG Kiadó gondozásában kiadtuk a Bölcsőtől bölcsőig című könyvet, melyet William McDonough és Michael Braungart írtak, a fenntartható világ megvalósíthatóságáról.
Emellett üzleti reggeliket szervezünk a témában közösen, valamint 2008 novemberétől Márta Irén kommunikációs igazgató a szervezet tagságának döntése érdekében alelnöki tisztet tölt be a BCSDH-nál.

http://www.bcsdh.hu/

KÖVET Egyesület

2006 óta dolgozunk együtt és 2007 óta vagyunk tagja a KÖVET-nek, részt veszünk a Zöld Iroda programban, az egyesület munkatársai oktatásokat tartottak munkatársaink és családjaik részére a Családi Napon és vezetőségi tréningeken, együttműködtünk egy társadalmi felelősségvállalási riport elkészítésében, valamint folyamatosan újabb és újabb kezdeményezéseken dolgozunk együtt.
Az egyesület a kormányzattól és egyéb érdekcsoportoktól teljesen függetlenül működik, 1995 októberében hozta létre 23 vállalat, akiknek a KÖVET létrehozásával a célja a különböző szervezetek segítése a fenntartható fejlődés útján volt. Ezen belül a vállalatok és más szervezetek környezeti felelősségének erősítése, a környezettudatos vállalatirányítás gyakorlati ismereteinek és tapasztalatainak népszerűsítése, a tisztább termelés terjedésének támogatása, a társadalmilag felelős vállalati gondolkodásmód terjesztése.

http://www.kovet.hu/

ENSZ Globális Megállapodás

2005. december 9-én csatlakoztunk az ENSZ Globális Megállapodás (UN Global Compact) magyarországi hálózatához. A Globális Megállapodás kilenc alapvető irányelv mentén (emberi jogi, munkaügyi, illetve környezetvédelmi), illetve tízedikként a korrupció leküzdése terén ösztönzi a szoros együttműködést a piaci szereplők, a kormányzatok, a civil szervezetek és az ENSZ szervezetei között. Mindennapi tevékenységünk során igyekszünk a lehető legnagyobb mértékben megfelelni a Global Compactban lefektetett elveknek.

http://www.unglobalcompact.org/

Hungarian Business Leaders Forum (HBLF)

A non-profit szervezet 1992-ben jött létre, s a felelős vállalatirányítás iránt elkötelezett hazai és nemzetközi vállalkozásokat, vezető üzletembereket és elismert szakértőket tömöríti. Cégünk 2005 óta támogatója a HBLF-nek, s 2006 óta az ügyvezetői tisztséget elnök-igazgatónk, Richard Skene tölti be a szervezetben. A HBLF-fel számos területen működünk együtt, amellett, hogy minden évben támogatjuk a kerekes-székes kosárlabda bajnokság megrendezését és a "Média a Társadalomért" díj odaítélését, csatlakoztunk a Romaster programhoz is, melynek keretében egy roma középiskolás diák taníttatásához járulunk hozzá, a felsőoktatásba való bejutásától egészen a diploma megszerzéséig.
Fentieken túl aktívan részt veszünk a HBLF "Üzleti etika és átláthatóság" munkacsoportjában, mely 2007 elején alakult meg azzal a céllal, hogy a magyarországi üzleti etika színvonalát emelje, különös figyelmet szentelve a korrupció elleni harcnak, az illegális foglalkoztatási gyakorlatnak és munkahelyi visszaéléseknek.

http://www.hblf.org/

WWF

Hazánk és a világ egy legjelentősebb természetvédelmi szervezetével, a WWF-fel (World Wildlife Fund) évek óta eredményes kapcsolatot tartunk fenn. A szervezet csatlakozott cégünk Környezetvédelmi és takarítási napjához, tagja vagyunk a WWF Üzleti Klubnak, valamint részt vettünk a Magyarországon először 2008-ban megrendezett "Nagy Ugrás" kezdeményezésükben is. A WWF a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezete, melyet 1961-ben alapítottak, s melynek emblémaállata biztosan mindenki számára ismerős: a kihalás szélén álló óriáspanda. A WWF egy a politikai pártoktól és világnézeti szemléletektől függetlenül működő társadalmi szervezet, amelynek fő célkitűzése az élővilág sokféleségének megőrzése, az erőforrások fenntartható módon történő hasznosítása és a környezetszennyezés csökkentése.

http://www.wwf.hu/