Vezetőségünk

A Közgyűlés
A Holcim Hungária Cementipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság legfőbb szerve a Közgyűlés, amely a részvényesek összességéből áll. A kisebbségi részvényesek között munkavállalóink is megtalálhatók. A Közgyűlés a jogszabályi előírásoknak megfelelően évente legalább egy alkalommal ülésezik, és mint legfőbb döntéshozó és irányító szerv, ülésein hozza meg az Alapszabály által kizárólagos hatáskörébe utalt döntéseket (pl. éves jelentések, osztalék kifizetések, alaptőke-struktúra) és kinevezi a Felügyelő Bizottság és az Igazgatóság tagjait és a könyvvizsgálót.

Munkavállalói érdekképviselet
A munkavállalóink érdekképviseletét két szinten is biztosítjuk; egyrészt a törvény által előírt 1/3-os tagsággal a Felügyelő Bizottságban, másrészt pedig rendszeresen lehetőséget adunk részükre a személyes konzultációra. Kiemelkedő jelentőségű ügyekben rendszeres egyeztetés folyik a munkavállalói érdekképviseleti tagok (Üzemi Tanács), a Szakszervezeti képviselők, valamint a vezetőség között. Ezek – az évente legalább négy alkalommal megrendezett – egyeztetések képezik a rendszeres információáramlás és konzultációs fórumot. Szükség esetén (felmerülő problémák, közös kezdeményezések) további konzultációkat és egyeztetéseket is szervezünk.

Az Igazgatóság
A Holcim ügyvezető szerve a háromtagú Igazgatóság, élén az elnök-igazgatóval, soraiban pedig a miskolci gyárigazgató és a pénzügyi igazgató foglalnak helyet. Az igazgatóság jogait és feladatait testületként gyakorolja, tagjainak egymás közötti feladat- és hatáskör megosztásáról a közgyűlés által elfogadott ügyrend rendelkezik. Az igazgatóság munkáját támogatja a felső- és középvezetőkből álló vezetőség, amelynek tagjai a legfontosabb döntések meghozatalában az igazgatósággal együttműködve vesznek részt.

Vezetők kiválasztása
A stratégiai döntéshozók munkája alapvetően határozza meg egy cég eredményességét és teljesítményét. Ennek értelmében csak a megfelelő szakmai felkészültséggel és tapasztalattal rendelkező szakemberek tölthetik be ezen pozíciókat. A képesítési előírásaikat a munkaköri leírásokban határozták meg, melyeket a felsővezetői pozíció esetén a felső- és középvezetőkből álló vezetőség a regionális vezetőség véleményével összhangban fogad el.

Teljesítmény-értékelési rendszer
A különböző vezetői szinteken (kezdő, közép, felső és legfelső) teljesítményen alapuló kompenzációs rendszer van érvényben, melyet a Csoport szinten meghatározott régiós és helyi vállalati célok határoznak meg. A legfontosabb mutatók a részvényeket befolyásoló, a pénzügyi, a munka- és egészségvédelmi, valamint a társadalmi felelősségvállaláshoz és környezetvédelemhez kapcsolódó célok teljesítését mérő mutatók.

A Felügyelő Bizottság
A vállalat működését és az ügyvezetés munkáját a 2010. május 21. napjától kezdve három főből álló Felügyelő Bizottság ellenőrzi. A Felügyelő Bizottság köteles megvizsgálni a legfőbb szerv ülésének napirendjén szereplő valamennyi lényeges üzletpolitikai jelentést, valamint minden olyan előterjesztést, amely a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyre vonatkozik. A számviteli törvény szerinti beszámolóról és az adózott eredmény felhasználásáról, a Közgyűlés csak a Felügyelő Bizottság írásos jelentésének birtokában határozhat.

A Holcim Hungária Zrt. szervezeti felépítése