Munkabiztonság- és védelem

2010-ben:

  • továbbfejlesztettük a Munkahelyi Egészségvédelmi és Biztonsági Irányítási Rendszert
  • a vállalat teljes egészére kiterjedő integrált belső auditot tartottunk
  • a mixeres és pumpás alvállalkozóink részére is megkezdődtek a Munkahelyi egészségvédelem- és biztonság oktatások
  • 19 munkatársunk ISO belső auditori oktatáson vett részt
  • 9 személyi sérüléssel járó baleset volt

 

A Holcim Csoport tagvállalatai számára a legfelsőbb vezetés prioritásként határozta meg a munkabiztonság folyamatos fejlesztését. A munkavédelmi szabályok betartására szigorúan szabályozott rendszerek kerültek bevezetésére a vállalatunknál.

A jogszabályi előírásokon túl a Holcim Csoport kiadott egy irányelv sorozatot a halálos és súlyos sérülést okozó balesetek és expozíciók megelőzése céljából, ezek elnevezése Fatality Prevention Element (FPE). A Holcim Hungária Zrt. ezen felül bevezette a munkavédelmi területen is a minőségirányítási rendszert, az OHSAS 18001:2007/MSZ 28001 Munkahelyi Egészségvédelmi és Biztonsági Irányítási Rendszert. A szabvány szerinti tanúsítás 2009. végén tanúsításra került a Beton és Kavics Üzletágban is, ezzel az egész vállalat az OHSAS szabványnak megfelelően működik. A 2010. év a bevezetett rendszerek auditálásának és a rendszerek alkalmazásának és finomításának jegyében telt. 2009 óta tagjai vagyunk az Európai Bizottság közúti balesetekből származó halálesetek számának csökkentését célul kitűző biztonsági programnak a „European Road Safety Charta”-nak.

Alapvető célkitűzések

Vállalatunknál továbbra is mindenki számára közös cél a Holcim Csoport által kitűzött munkabiztonsági mutatószám célok elérése. A mutatószámok alapján kitűzött célok továbbra is megjelennek a bónusz rendszerben vállalati és egyéni szinten az egyes alkalmazottakra is lebontva. A cégcsoport szintű célkitűzés 2010-ben is a gyakorisági mutató esetében < 2, a súlyossági mutató esetében pedig < 60 maradt. 2010-ben összesen 9 személyi sérüléssel járó baleset került bejelentésre. Ezek közül három elsősegélynyújtást igénylő, három orvosi kezelést igénylő és három munkanap-kieséssel járó baleset volt. Mivel két baleset hosszan tartó hiányzással járt, így az OHS mutatószámok által meghatározott egyik célt sem sikerült elérnünk, a gyakorisági mutató 2,9, a súlyossági mutató pedig 218 lett.

Auditok a munkabiztonság területén

A munkavédelem területén 2010-ben két audit sikeres végrehajtása volt a fő cél. A Holcim Hungária Zrt. a magas szintű munkabiztonság megvalósítása terén 2010-ben továbbfejlesztette az OHSAS 18001:2007/MSZ 28001 Munkahelyi Egészségvédelmi és Biztonsági Irányítási Rendszerét. Ennek keretében vállalati szinten egységesítésre került a kockázatértékelés módszertana és dokumentációja és ugyancsak egységes formátum került bevezetésre a gépek, berendezések munkavédelmi üzembe helyezésére. A MEBIR előírások teljesítése céljából hivatalos belső auditor képzést tartottunk és felállítottuk a rendszer fenntartásához szükséges MEBIR belső auditori csapatot. 2010-ben a Környezet Irányítási Rendszer (KIR) Beton és Kavics Üzletágra történő kiterjesztése miatt 2009. után ismét teljes körű megújító integrált auditot tartottunk. Az SGS Hungária Kft. által 2010. novemberében végrehajtott audit sikerrel zárult, az auditorok mindent rendben találtak a MEBIR rendszer végrehajtásában.

A halálos és súlyos sérülést okozó balesetek megelőzését célzó FPE auditálási rendszerre való felkészülés jegyében, 2010. első felében az erre kijelölt munkatársaink részt vettek ennek az auditori képzésében és mindannyian FPE auditori képesítést szereztek. 2010. május 31. és június 4. között a Holcim Hungária Zrt. Beton és Kavics Üzletágában tartották meg az üzletági pilot FPE auditot, az auditálási rendszer továbbfejlesztése az ezen az auditon és a romániai Élesdi Cementgyárban tartott ugyanilyen pilot auditon szerzett tapasztalatok alapján történt meg. Az audit eredményes volt, a végső értékelés közel 70%-os lett. Az audit során megállapított hiányosságok és észrevételek javítása azonnal megkezdődött, ezek alapján megtörtént az elvárt munkabiztonsági ellenőrzések, bejárások és szemlék egységesített jegyzőkönyveinek, valamint az FPE irányelvek előírásaival összhangban lévő munkavégzési engedélyek egységes vállalati szintű bevezetése. A kiképzett auditorok közül 2010-ben két fő auditorként részt vett a régió más országaiban tartott FPE auditokon.

Munkavédelmi oktatások

A munkavédelmi oktatások korábban kialakított rendszere tartalmazza az éves frissítő oktatásokat, a régióban és a Cégcsoportnál történt biztonsági eseményekről és balesetekről készített jelentések (Safety Alertek) eseti oktatását és az összes alkalmazott számára kötelező elektronikus munkavédelmi oktatást. Az OHSAS rendszer bevezetésével ez 2010-tôl kibővült az OHSAS rendszer részét képező biztonsági munkautasítások évente történő frissítő oktatásával. 2010-ben az irodai dolgozók munkavédelmi oktatási tematikájában az általános tudnivalókon felül kiemelt témaként szerepelt az irodai ergonómia és a munkahelyi stressz. Ezek az ismeretek elősegítik a szellemi dolgozók egészségét fenyegető hatások időben történő felismerését és megelőzését. A munkabiztonsági oktatások növekvő száma és széleskörű tematikája hivatott biztosítani azt, hogy a biztonsággal kapcsolatos tudatosság szintje folyamatosan magas legyen. 2010-tôl az újonnan felállított logisztikai részleggel együttműködve a mixeres és pumpás alvállalkozók részére is megkezdődtek a munkavédelmi oktatások. Az alvállalkozók gépjárművezetői egynapos oktatási program keretében a betontechnológiai és logisztikai képzésen túl munkavédelmi és környezetvédelmi oktatásban is részesültek, melynek során a Holcim előírások oktatása történik meg. A pozitív visszajelzések alapján ezek az oktatások évente megrendezésre kerülnek a jövőben.

Fókuszban az egészség

A vállalat által szervezett Családi Nap rendezvényen a dolgozók és családtagjaik orvosi vizsgálaton vehettek részt, ahol a gyakori egészségkárosodások (magas vérnyomás, cukorbetegség, szívbetegség) kimutatására szolgáló vizsgálatokat végeztek el önkéntes jelentkezés alapján. A vizsgálatot a vállalatnak foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég végezte azzal a mobil vizsgáló állomással, amelyet a Beton és Kavics Üzletág telephelyein használnak az előírt éves felülvizsgálatok végrehajtására. A jól felszerelt állomás a tavalyi kötelező munkaalkalmassági felülvizsgálatok során több munkavállaló esetében derített fel addig nem észlelt egészségügyi problémát, amelyeket az időben megkezdett gyógyszeres kezelésekkel sikerült leküzdeni és stabilizálni. A kötelező vizsgálatokon felül lehetőségeinkhez mérten igyekszünk preventív intézkedésekkel segíteni munkatársainkat. Ennek érdekében a tavalyi évben melanoma szűrésen vehettek részt munkatársaink cégünk minden telephelyén. Vállalatunk további célja a korábbi években elért eredmények javítása és a MEBIR és FPE rendszerek továbbfejlesztése a magas színvonalú OHS kultúra megvalósítása és elterjesztése érdekében!