Fenntartható fejlődés
Holcim Forum
A Holcim Forum a Holcim Foundation által a fenntartható építészet témakörében megrendezett nemzetközi konferenciasorozat. A szimpózium célja, hogy teret biztosítson a fenntartható építészetről folyó diskurzus számára építészek, mérnökök valamint építőipari szakemberek között, és ezáltal előmozdítsa a fenntartható építészet fejlődését.
A világ minden tájáról származó szakemberek közös tréningeket tartanak, panelbeszélgetések keretei között ötleteket cserélnek, szakmai előadásokat hallgatnak, és kutatják a módját, miként lehetne jelenlegi és előremutató elképzeléseket a gyakorlatba átültetni.
Holcim Forum 2010 - "Újragondolt építészet"
A nemzetközi építészeti fórumon a világ 39 országából érkezett 270 neves építész, mérnök, kormányzati, civil és üzleti szféra képviselőinek a fenntartható építészetről alkotott gondolatát és ötleteit ismerhették meg az érdeklődők. A " Re-inventing Construction" témájú fórum a tervezés, az alapanyagok-, és az épületi szerkezetek használatának, tradicionális megközelítésének jelentős változását mutatta be a jövő generáció igényeinek megfelelően.
Vezető akademisták támogatásával
A válogatott szakemberek előadásai szintén érdekes, mitöbb gyakorlati ötletekkel szolgáltak. A kiváló energetikai szakember, Amory Lovins (USA) és a mérnök Werner Sobek (Németország) évek óta sikeres kutatásokat folytat és mindennapi használatra szánt eszközöket fejlesztettek ki. Az építész kiválóságok Thom Mayne (USA) és Michel Rojkind (Mexico) nem egy utópiát mutattak be, hanem egy javaslatot egy merész, megvalósítható és mindenekelött lemásolható megoldást a fejlődés jelentett kihívásokra válaszul.
Még az összetéveszthetetlen elméleti szociológus és közgazdász Jeremy Rifkin (USA) is bemutatta a közömbös társadalomról alkotott, sokat vitatott meggyőződését. "Az utópiában nincs együttérzés hiszen minden tökéletes", mondja: "A közömbös társadalom az utópia tökéletes ellentétje. A szolidaritásunkon alapul mivel tökéletlen és törékeny teremtmények vagyunk, mivel mindent megteszünk, hogy a legjobb körülményeket teremtsük önmagunknak, és megpróbálunk némi szolidaritást mutatni mindeközben".
Weboldal és két publikáció
A Holcim Foundation egy különleges kiadványt fog szentelni a Forum-nak. Az év végén az "Újragondolt építészet" témakörében egy tudományos kiadvány fog megjelenni. A Forum tapasztalatain alapuló könyv az építészet (fenntartható) jövőjét fogja kutatni. Értekezések, esettanulmányok, fotók és más dokumentumok és információk is elérhetőek a harmadik Holcim Forummal kapcsolatban a www.holcimforum.org weboldalon.



