
Ismét lehet pályázni a Holcim Közösségi Érték Program pályázatán!
A Közösségi Érték Programunkat 2018 óta hirdetjük meg, melynek célja a helyi közösségek fejlesztése és támogatása.
A Holcimnál elkötelezettek vagyunk a helyi közösségek támogatása és a fenntarthatóság iránt. Közösségi Érték Programunk (KÉP) most megnyílt pályázatán belül a Királyegyházi Cementgyár közelében lévő, 31 településről várunk pályaműveket, amelyek középpontjában a közösségépítés, közösségfejlesztés áll.
A Közösségi Érték Program kertében fenntartható, fejlesztő célú közösségi, helyi közösségek igényein alapuló, a településen élők összetartozását, együttműködését erősítő programokat támogatunk az alábbi területeken:
- oktatás, képességfejlesztés,
- egészségmegőrzés,
- környezetvédelem, klímavédelem,
- helyi közösségeket támogató infrastruktúra fejlesztése,
- egyéb, a helyi közösségi élet előmozdítására, fejlesztésére irányuló kezdeményezések.
A korábbi pályázatok sikerei alapján a mostani pályázat keretösszegét 5 millió Forintra, az egy projekttel elnyerhető maximális támogatási összeget pedig 750 ezer Forintra emeltük.
Az eddigi 10 pályázati ciklus során 18 településen több mint 130 projekt megvalósításához járultunk hozzá, összesen 40 millió forint értékben.
Büszkék vagyunk arra, hogy a Holcim Közösségi Érték Programmal októberben „Effekt 2030 – Az ESG megoldások” díjat nyertünk el. A szakmai zsűri ezúttal a "Mindenki társadalma" kategória II. helyezésével ismerte el a programunk fenntarthatóság terén elért eredményeit és társadalmi hatásának jelentőségét.
A pályázattal kapcsolatos további részleteket és a korábbi referencia projekteket ITT talál.