Leesésvédelmi technológiák és megoldások első kézből
Közös programot szerveztünk a GAZEK™ szakértőivel a Királyegyházi Cementgyárban
Október 6-án és 7-én kétnapos szakmai rendezvénysorozatot szerveztünk a GAZEK™ szakértőivel közösen a Királyegyházi Cementgyárban. A program célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a munkavédelem fontosságára, különösen a magasban végzett munka biztonságos és szabályos kivitelezésére.
Az első napon munkatársaink és logisztikai partnereink az előadások meghallgatása után, gyakorlati bemutatókon keresztül sajátíthatták el a magasban végzett munka biztonságos végzéséhez szükséges ismereteket. Megtanulták a testhevederek helyes használatát, megismerhették az önmentés leghatékonyabb technikáit, és kipróbálhatták a legmodernebb leesésvédelmi eszközöket a GAZEK™ Mobil Oktatójárművének segítségével.
A második napon külsős szakemberek számára „Good Practice – Munkavédelem a valóságban” címmel szakmai napot tartottunk, ahol közösen bővítettük tudásunkat a biztonságos munkavégzéssel kapcsolatban.
A szakmai nap során bemutattuk a Holcim „ZERO HARM” stratégiáját, valamint áttekintettük a zuhanásbiztonsági jogszabályok várható változásait is.
A rendezvény zárásaként a „Kulisszák mögött – exkluzív gyárlátogatás a Holcimnál” program keretében Garai Gergely, a Holcim Magyarország gyárigazgatója személyesen vezette körbe a résztvevőket, betekintést nyújtva a biztonságos és fenntartható építőanyag-gyártás mindennapjaiba.
A szakmai programot a 2025. szeptember 22. és október 8. között megrendezett hagyományos Egészség-, Munka- és Környezetvédelmi Napok programsorozat részeként valósítottuk meg, amelyek az egészségmegőrzés, a környezetvédelem és a munkavédelem fontosságára hívták fel a figyelmet.
Számunkra a munkavédelem a mindennapokban is kiemelt jelentőségű, ezért a tematikus programok mellett rendszeres, havi beszélgetésekkel is támogatjuk a tudásmegosztást, ezzel is hozzájárulva a régió munkavédelmi kultúrájának erősítéséhez.
A teljes sajtóanyag ide kattintva olvasható el.