Egészség, közösség és biztonság a HSE Napok fókuszában

Közel három hét, 17 program, közös élmények és gyakorlati tudás – idén is megrendeztük Egészség-, Munka- és Környezetvédelmi Napjainkat, ahol a testi-lelki jóllét, a környezetvédelem és a biztonságos munkavégzés került a középpontba. 

Szeptember 22. és október 8. között 17 különböző programon vehettek részt munkatársaink:

  • a mindennapi munkából adódó fizikai terhelés megelőzésére gyakorlati tanácsokat kaptak,
  • elsajátíthatták az elsősegélynyújtás alapjait, részt vettek egy kiürítési gyakorlaton, és próbára tehették rátermettségüket a KRESZ-pályán,
  • előadások és interaktív beszélgetések segítettek a lelki jóllét és a mentális stabilitás megőrzésében,
  • a munkavédelmi balesetek következményeiről szóló bemutatók pedig rávilágítottak a biztonság fontosságára.

Különleges élményt nyújtott a Szigetvári Rendőrkapitányság közreműködésével lebonyolított közlekedésbiztonsági játék, valamint az „ÖkokalandOK”, amely családbarát formában hozta közelebb a fenntarthatóság világát.

Az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó esemény a Királyegyházi Cementgyár Nyílt Napja volt, amelyen több mint 250 látogató vett részt. Sok ismerős arcot köszönthettünk, nagy örömünkre szolgált, hogy az időpontok már napokkal a határidő előtt beteltek.

Az idei év újdonsága a GAZEKTM szakértőivel közösen szervezett kétnapos szakmai munkavédelmi program volt. Október 6-án munkavállalóink és fuvarozó partnereink gyakorlati bemutatókon sajátíthatták el a magasban végzett munka alapvető szabályait, míg október 7-én a „Good Practice – Munkavédelem a valóságban” szakmai napon előadások, zuhanásbiztonsági technológiai bemutatók és exkluzív gyárlátogatás várt a külsős vendégeinkre.

A rendezvénysorozat méltó lezárásaként a zárónapon a  Magyar Vöröskereszt Szigetvári Szervezetének segítségével véradást is szerveztünk, amely által 30 ember gyógyulásához járultak hozzá munkavállalóink, ezzel is bizonyítva közösségünk összetartását és segítőkészségét.

Az idei HSE Napok mottója – „Te is lehetsz hős! Figyelj magadra és másokra!” – jól kifejezte elkötelezettségünket munkavállalóink jólléte, a munkavédelmi kultúra erősítése és a közösségi élmények támogatása mellett.

 

A részletes összefoglaló a teljes sajtóanyagban olvasható.